Általános információ
Részvételi díj
A programfüzetben szereplő részvételi díjak forintban, személyenként, és a szálláshelytől függően 1  vagy 7 éjszakára értendők.  (Kivétel, ahol az eltérést külön jelezzük.) A közlekedés költsége, a felárak és kedvezmények külön ártáblázatban találhatók. Spanyolországban 7 éjszakánál rövidebb tartózkodás minden esetben csak LEKÉRÉSRE, és rövid turnus felárral lehetséges.
 
Útlemondási (sztornó) biztosítás
A részvételi díj 1,5 %-a, mely kötelezően felszámítandó minden szolgáltatásra! Ez a biztosítás a biztosított utazásképtelenségére terjed ki. Amennyiben az utazás lemondása a biztosítási feltételekben meghatározott okok miatt következik be, a biztosító 20 % önrész levonásával visszatéríti a Sol Travel által felszámított, és az utazási szerződésben meghatározott lemondási költséget. A káreseményt 2 munkanapon belül írásban kell bejelenteni!
Amennyiben az utas vagy közvetlen hozzátartozója utazásképtelenné válik, akkor az azt igazoló dokumentumokat be kell nyújtania az EuroMondial Biztosítónak, amely az útlemondási biztosítás alapján, az ügy elbírálása után a részvételi díjat visszatéríti az utasnak. A részletes szerződési feltételekről – amelyek az utazási szerződés részét képezik - külön tájékoztató áll az utas rendelkezésére. Az utazás megkezdését követően visszatérítés nem lehetséges.
 
Betegség-, baleset-, és poggyászbiztosítás
A Sol Travel által szervezett utakon való részvétel feltétele, egy érvényes utasbiztosítás megléte.
A részvételi díjban nem szerepel, de utasaink saját érdekében megkötése kötelező. Irodánk 2008-ban kedvező árú csoportos utasbiztosítást ajánl,  EuroMondial EMA módozat, kortól függetlenül napi 420,-Ft/fő-ért.
 
Dátumok
A prospektusban feltüntetett dátumok a szállás elfoglalásának időpontját jelölik, és nem tartalmazzák a közlekedés időtartamát. (Kivétel, ahol erre külön felhívjuk a figyelmet.)
 
Idegenvezetés
Az autóbuszon és repülőn idegenvezető nem utazik. Magyar nyelvű telepítet képviselő Spanyolország területén Costa Bravan, Costa del Maresmen, Costa del Solon és Mallorcán segíti az utasokat. A részvételi jegyen szereplő telefonszámon bármikor elérhető. A szállodákban kifüggesztett információs táblán lévő időpontokban fogadóórát tart, hasznos információkkal látja el Önöket, és nála lehet jelentkezni a fakultatív programokra is. Kérjük, észrevételeikkel forduljanak hozzá bizalommal. A hoteleknek van a SOL TRAVEL által is használt hirdető táblája, melyet kísérjenek naponta figyelemmel, fontos információkat tartalmaz.
Spanyolországon kívül magyar nyelvű asszisztencia van Bulgáriában és Horvátországban.
Spanyolországban Costa Doradan, Ibizán, Barcelonában, Madridban, Sevillában és Granadában valamint Portugáliában, Olaszországban, Franciaországban, és Csehországban nincs telepített képviselőnk. A részvételi jegyen szereplő ügyeleti mobilszámon állunk rendelkezésükre.
A reptéri transzfereknél előfordulhat, hogy helyi asszisztencia mellett szállítjuk az utasokat.
 
Részvételi jegy
Az utas részére szóló részvételi jegyet, a teljes részvételi díj megérkezését követően, 7 nappal indulás előtt postázzuk a megrendelőnek (partneriroda esetén a partnerirodának, saját utas esetén az utasnak). Utazási irodánk csak a részvételi jegyen szereplő szolgáltatásokért vállal felelősséget. Ezen tüntetjük fel a szálloda elérhetőségén túl a buszfelszállás helyét, és idejét, a reptéri beszállás időpontját, valamint a képviselőnk telefonszámát.
 
Szállásfoglalás
A szobákat minden hotelben csak délután 14 óra után lehet elfoglalni. Ha az utasok előbb megérkeznek, a szálloda által kijelölt helyre tehetik csomagjaikat.
 
Szállás
Szállodai szobák kétágyasak, esetenként pótágyazhatok, de felhívjuk figyelmüket, hogy 2 pótággyal már szűkös a hely. A szobák általában kőpadlósak, szőnyeg nélkül. A fürdőszobában vagy zuhanyzó és WC található, vagy fürdőkád és WC. Az egyágyas szobák színvonala nem minden esetben egyezik meg a kétágyaséval. Nem minden szobához tartozik erkély. A szállodai szobákban általában hűtőszekrény nincs, és légkondicionáló is csak az általunk jelzett hotelszobákban található. A szállodákban széf bérelhető, kérjük nagyobb értékeiket, itt helyezzék el. A szállodáknál feltűntetett csillagszámok a helyi szakértők általi besorolást takarják. A nyüzsgő városokban, a főutcán és környékén élénk éjszakai élet zajlik, egyes szállodák a fiatalok és baráti társaságok kedvelt törzshelye így az éjszakai pihenést zavarhatják.
Utas kívánságokat csak kívánságként tudunk kezelni, továbbítjuk partnerünk felé, de garanciát nem tudunk vállalni érte. A szállodai szobák kiosztása a recepció feladata.
 
Gyermekkedvezmény
Két tejes felnőtt árat fizetővel egy szobában, pótágyon való elhelyezés esetén vehető igénybe, a szállodáknál feltüntetett életkorhatárig (kivétel, ahol az eltérést külön jelezzük). Felhívjuk figyelmüket CSALÁDBARÁT szállodáinkra, melyekben az első gyermek INGYEN nyaralhat, míg a második gyermek FÉLÁRON.
 
Étkezés
Spanyolországban, Bulgáriában, Horvátországban: Az étkezés a szállodákban általában büférendszerű, ami alatt az önkiszolgáló jelleget értjük, vagyis főétkezéseknél a köret és a saláta szabadmerítéses, a meleg étel adagolásánál szakács segédkezik. A főétkezéseknél történő italfogyasztást az ár nem tartalmazza (kivétel, ahol az eltérést külön jelezzük). Reggelinél nem csak az étel, hanem az italfogyasztás is önkiszolgáló rendszerű. Az étteremből ételt kivinni, illetve oda italt bevinni nem szabad. A desszertből általában csak egy adag jár mindenkinek. Az étteremben a vendég saját költségére természetesen bármikor bármit rendelhet. Felhívjuk utasaink figyelmét, hogy a szállodák éttermében mindig a napszaknak megfelelő ruházat a kívánatos.
Egyéni vagy csoportos program esetére a szállodák hidegcsomagot biztosíthatnak, de az erre való igényt időben (előző nap délig) jelezni kell. A csomag tartalma és értéke természetesen nem egyenértékű az étteremben elfogyasztott étkezéssel.
Csehországban: A prágai szállodáknál a reggeli büférendszerű, a vacsora vagy menüből áll (3 fogás) vagy szintén büfé rendszerű, és a főétkezéseknél történő italfogyasztást az ár nem tartalmazza.
Franciaországban, Olaszországban: A legtöbb szállodában kontinentális a reggeli, ami azt jelenti, hogy 1 csésze meleg ital mellett péksüteményt kínálnak vajjal, és dzsemmel, vagy mézzel. A svédasztalos reggelit kínáló szállodákat külön jelezzük.  Félpanzióra lekéréssel van mód, de általában egy közeli étteremben lehet igénybe venni és nem a szállodában.
 
Utazás autóbusszal
Spanyolország transzfer autóbusz: Légkondicionált, videóval és büfével felszerelt autóbusszal szállítjuk utasainkat. A menetidő a felszállás helyétől, a pihenőktől és a határátlépéstől függően változó. Ajánlatos kényelmes szabadidőruhában utazni, alváshoz kispárnát és könnyű takarót vinni. Az autóbuszok nem dohányzók! A programfüzetben meghirdetett felszállási helyeken, a létszámtól függően gyűjtőjárat kiállása lehetséges, ez a járat szállítja az utasokat a Spanyolországig közlekedő autóbuszhoz. Az előre kiadott ülőhelyek a Spanyolországig közlekedő buszra érvényesek. Az utazás során rendszeresen pihenőket iktatunk a menetrendbe, ez általában nappal 4 óránként, éjszaka 5-6 óránként történik. A pihenők olyan helyen vannak, ahol WC-k, mosdók állnak az utasok rendelkezésére. Célszerű aprópénzt vinni, hiszen előfordulhat, hogy fizetni kell a használatért. Az autóbusz csomagterében személyenként egy bőrönd és egy kistáska helyezhető el. A csomagtérbe csak olyan poggyász adható fel, amely jól látható helyen névvel és címmel el van látva. Az utastérbe csak olyan méretű poggyász kerülhet, ami az ülések alatt vagy a kalaptartóban elfér. Kérjük, leszálláskor ellenőrizzék, hogy minden csomagjuk megvan-e, a buszon felejtett csomagokért, felelősséget nem tudunk vállalni. Az autóbuszoknak be kell tartaniuk a nemzetközi sebesség előírásokat, ehhez kérjük utasaink megértését. Elkéső utasokra a busz 15 percet vár, majd jegyzőkönyv felvétele mellett tovább indul. Késésből eredő kár az utast terheli. Megérkezéskor az autóbusznak nem mindig van lehetősége a szálloda elé parkolni, de a lehető legközelebbi helyen szállnak ki utasaink, ezért megértésüket kérjük.
Tervezett útvonal: Ausztria vagy Szlovénia /felszállási helyektől, létszámtól, időponttól függően/, majd Olaszország, Franciaország, Spanyolország: Lloret de Mar, Malgrat de Mar, Santa Susanna, Pineda de Mar, Calella (esetenként Salou). Az útvonal – ha Ausztria felé történik a kilépés - a magyar-osztrák határ után végig autópályán halad, tehát nem megy be a városokba.
Ülésrend: Lehetőséget adunk arra, hogy felár ellenében előre meghatározott ülőhelyet vásároljanak utasaink. Az autóbuszon számozott ülőhelyek vannak, melyeket irodánk előre beoszt a jelentkezés időpontja, és az előre lefoglalt meghatározott ülőhelyek figyelembe vételével. Felszálláskor a sofőr vagy az utaskísérő mutatja meg mindenki pontos helyét. Előfordulhat, hogy más típusú autóbusszal utaznak haza utasaink, vagy kéthetes utas jön haza, ekkor nem egyezik meg az ülésszám a kiutazás helyével.
Hazautazás: A szállodákban elhelyezett információs táblán az utasok a hazautazást megelőző napon megtalálják  az autóbusz indulásának pontos időpontját és helyét. A távozás napján a szobákat 10 óráig el kell hagyni, a délutáni hazaindulásig a szálláshely csomagszobát biztosít a poggyászoknak. A hazautazás időpontja az új csoport megérkezésének függvénye, ezért megértésüket kérjük.
 
Utazás repülővel
„Fapados” diszkont járatok: Ezeken a járatokon nincs repülőjegy, egy kódszám alapján jelentkezhetnek Önök a reptéren utas felvételre. A kódszámot a részvételi jegyen közöljük. Az induláskor a reptéren nincs képviselőnk, a járatra való bejelentkezés minden esetben 2 órával járatindulás előtt, egyénileg történik. A diszkont légitársaság által kiadott beszállókártyán szereplő jelentkezési szám határozza meg a beszállás sorrendjét. Nincs előre meghatározott ülésrend. Amennyiben korábban érkezik, elsők között szállhat be a repülőgépbe. A fedélzeten ingyenes kiszolgálás nincs, de ételt és ital vásárlására van lehetőség. A külföldi szálláshelyhez, igény esetén transzferbusz viszi az utasokat. A repülőtéri illeték, a biztosítási pótdíj, valamint a transzfer a részvételi díjon felül fizetendő. A gépen személyenként 20 kg poggyász szállítható. A Sol Travel utazási feltételeinek elengedhetetlen részét képezi, a diszkont légitársaság utazási feltételei.
Hazautazás: A szállodákban elhelyezett információs táblán az utasok a hazautazást megelőző napon megtalálják a reptéri transzfer pontos időpontját és helyét. A távozás napján a szobákat 10 óráig el kell hagyni, a délutáni hazaindulásig a szálláshely csomagszobát biztosít a poggyászoknak.
 
Utazás egyénileg:
A szükséges dokumentumok: az érvényes útlevélen illetve határátlépő igazolványon, és voucheren felül a jogosítvány, forgalmi engedély, zöld kártya, külföldre is érvényes Casco- és utasbiztosítás.


Vízumkötelezettség és egészségügyi előírások
A programfüzetben szereplő európai országokba magyar állampolgárok vízum nélkül, érvényes útlevéllel ill. személyi igazolvánnyal utazhatnak. (Horvátországba útlevél helyett csak új típusú személyi igazolvány vihető).  Védőoltás nem kötelező.

Spanyolország
Időeltolódás: nincs.  Hivatalos nyelv: spanyol. Pénznem: euro. Hálózati feszültség: 220V.

Hőmérséklet május június július aug szept október
nappal 22 26 29 29 27 23
éjszaka 13 17 20 20 18 14
napos órák száma 10 10 12 11 9 7
víz 17 21 24 25 24 21
 

Portugália
Időeltolódás: nincs.  Hivatalos nyelv: portugál. Pénznem: euro. Hálózati feszültség: 220V.

Hőmérséklet május június július aug szept október
nappal 22 23 24 25 24 24
éjszaka 19 20 20 20 20 19
napos órák száma 10 10 10 10 08 07
víz 18 20 22 23 22 21
 

Bulgária
Időeltolódás: +1 óra.  Hivatalos nyelv: bolgár. Pénznem: leva. Hálózati feszültség: 220V.

Hőmérséklet május június július aug szept október
nappal 21 26 29 29 24 20
éjszaka 12 16 18 17 14 10
napos órák száma 08 10 11 11 08 05
víz 15 19 22 23 21 17
 

Horvátország
Időeltolódás: nincs.  Hivatalos nyelv: horvát. Pénznem: kuna. Hálózati feszültség: 220V.

Hőmérséklet május június július aug szept október
nappal 22 25 28 28 24 19
éjszaka 14 18 17 18 14 11
napos órák száma 09 10 12 11 08 06
víz 17 22 24 23 22 19
 

Csehország (Prága)
Időeltolódás: nincs.  Hivatalos nyelv: cseh. Pénznem: korona. Hálózati feszültség: 220V.

Hőmérséklet május június július aug szept október
nappal 19 23 25 24 21 13
éjszaka 09 12 14 14 10 06
napos órák száma 08 08 08 08 06 04
 

Olaszország (Róma)
Időeltolódás: nincs.  Hivatalos nyelv: olasz. Pénznem: euro. Hálózati feszültség: 220V.

Hőmérséklet május június július aug szept október
nappal 23 28 31 31 27 21
éjszaka 13 17 20 20 17 13
napos órák száma 08 10 11 10 07 06
víz 17 21 23 24 23 19
 

Franciaország
Időeltolódás: nincs.  Hivatalos nyelv: francia. Pénznem: euro. Hálózati feszültség: 220V.

Hőmérséklet(Nizza) május június július aug szept október
nappal 20 24 27 27 25 21
éjszaka 13 16 18 18 16 12
napos órák száma 09 10 12 11 09 07
víz 16 20 22 23 21 19